Tovább folytatva a megkezdett gondolatot, vajon a kudarcélmény túlélése minden esetben egyenes utat biztosít, hogy tanuljunk belőle, hogy legközelebb ügyesebbek, jobbak legyünk, vagy létezik az a lehetőség is, hogy az egész csak elfecsérelt idő volt?
Úgy gondolom, ha nem megfelelő módon állunk a 'bukásunk' megismeréséhez akkor annak feldolgozása, a tanulási folyamatba való integrálása se lesz használható.
Az első és legfontosabb dolog annak beismerése, hogy a történtekért nem rajtunk kívül álló dolgokat kell hibáztatni, nem mást tehet róla. Ameddig ez nem történik meg fejlődésünk erős ellenszélben próbál tovább haladni, hiszen megtetünk mindent, de ...
Ha eljutunk odáig, hogy igenis beismerjük, hogy valamit nem jól csináltunk, mi rontottuk el, akkor el lehet kezdeni elemezni a helyzetet, mit hogy miért kéne csinálni, hogy jobb legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése