Mint a földi élőléyek többsége a bárányok is hajlamosak arra, hogy az életet nagyjából két színben lássák. Fekete és fehér, a jó és a rossz örök harca. Ha van sok finom illatos fű a réten, akkor az jó, de ha jön a farkas azt már nem szeretjük, nagyon nagyon rossz. Leegyszerüsítve, ami tetszik az jó, ami nem az rossz.
Pedig ha jobban körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy nem csak nullából és egyből áll a világ, nem csak rössz és jó dolog létezik. Valamint minden egyes tárgy, élőlény tulajdonságait mi határozzuk meg, tőlünk függ, hogy milyennek látjuk őket.
Ráadásul mindezeket a dolgokat nem csak önmagukban kell, vagy inkább érdemes nézni, hanem mozgásban, folyamatában, összefüggéseiben is, ahol már egészen más színben tűnhetnek fel, nyerhetnek új értelmet. Akár hívhatjuk szükséges rossznak, vagy mondhatjuk, hogy minden rosszban van valami jó.
Azonban külön-külön nem mutatják meg magukat egészben, mint egy sorozat részei, egy-egy darab. Általában a bárányok elázni se télen se nyáron nem szeretnek, mert az ázott bunda viselet nem kényelmes, viszont az eső nyomán a fű is jobban erőre kap, finomabb lesz, zamata sokáig ott kísért.
Valamint a velünk történt dolgokat nem tragédiának, személyes támadásnak kell venni, hanem kicsit elfogadni azt, és egy kicsit elgondolkodni rajta. Ez azért is hasznos, mert életünkből a stressz egy részét ki tudjuk zárni, nyugodtabb, szebb életet tudunk élni, igyekezve levonni a tanulságot, és elkerülni a régi hibákat.
Ha ez nem sikerül, akkor néha jön valami féle deja vu érzés: ezt már vaalhol láttam, hallottam, éreztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése