Keressük a boldogságot mindenhol, fehér bárányszárnyakon repülve.
Igazaz megvallva keressük mindenhol, földön, vízen, levegőben, vagy mint a quimby, de ő se találja.
Ennek talán az az oka, hogy rossz helyen keressük, hiszen nem másban kell megtalálnunk, hanem magunkban. Egy magát, saját bundájában jól érző bárány sokkal szebbnek látja a világot, sokkal szebb impulzusoknek éli meg a világ dolgait.
Minden létező teremtés önmagában képes a boldogsárga, nincs szükség semmi másra se égen, se földön. Minden kívülről jövő dolog előbb vagy utóbb már nem olyan, nem azt jelenti, és nem is a boldogságot hordozza magában.
Esetleg egy jó kis glenkilli földterület, ahol boldogan lehet ugrándozni a friss levegőn.
Esetleg egy jó kis glenkilli földterület, ahol boldogan lehet ugrándozni a friss levegőn.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is legyünk boldogok. Erre talán a legjobb megoldás az: azért, mert élünk.
Így nem válik okafogyottá, ha meg igen, akkor úgy is mindegy, akkor örülhetünk annak, hogy már nem élünk, vagy más létformát vettünk fel.
A képet a következő bárányoldalról szedtem.
